
A Zala Megyei Gazdakörök Szövetsége több éven át rendszeresen megrendezte év végén a hagyományos Agrárfórumát. A pandémiás időszak alatti korlátozások ugyan ekkora létszámú rendezvényt nem tettek lehetővé, de 2022-ben újra lehetőségünk nyílt a korábbinak megfelelő nagyságrendű szakmai rendezvény megtartására, így 2022.12.09-én újra sor került a Zala vármegyei Agrárfórumra.
Megkeresésünkre Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója azonnal biztosította a helyet az Amazon Rendezvényházban, a keszthelyi Helikon Kastély szomszédságában. A rendezvény előzetesen hatalmas érdeklődést váltott ki nem csak a gazdaköri tagok, de minden gazdálkodó, szaktanácsadók körében is. Nem csak Zala, hanem a szomszédos vármegyéből is érkeztek látogatóink.
A rendezvényen a hely házigazdájaként először Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Süle Katalin, a MAGOSZ alelnöke, a Zala Megyei Gazdakörök Szövetsége elnöke, a NAK alelnöke beszélt a résztvevőkhöz. Nagy örömünkre Nagy Bálint, Közlekedési államtitkár úr, a térség országgyűlési képviselője is részt tudott venni a rendezvényen. Köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar gazdák és a magyar emberek közös érdeke a hazai agrárium versenyképességének megőrzése. Manninger Jenő, Keszthely város polgármesterének üdvözlő szavait Vozár Péterné, a város alpolgármestere tolmácsolta, aki vidéki gyermekkorából hozott emlékeivel színesítette köszöntőjét.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke Új kihívások az agrárgazdaságban címmel tartotta meg előadását. Előadásában kitért az új KAP rendszerre, valamint a földadóra is.
Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Az új agrártámogatási rendszer legfontosabb újdonságai címmel tartott előadást, melyben a tőle megszokott alapossággal, objektíven, mégis színesen beszélt a gazdálkodókra váró kihívásokról.
Nagy János, a Nemzeti Földügyi Központ elnöke Az állami földértékesítéstapasztalatai dióhéjban című prezentációjában részletesen beszámolt az állami földek árverésével kapcsolatos adatokról, tapasztalatokról és a jövőben várható tendenciákról. Elnök úr előadását különösen nagy érdeklődés fogadta, hiszen Zala vármegyében is aktívan pályáznak a gazdálkodók állami földekre.
Az előadások sorát Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke zárta Agrárpolitikai aktualitások című előadásával. Alelnök úr a tőle már megszokott színvonalon és lendülettel beszélt azokról az irányvonalakról, amelyek a magyar agrárium jövőjét befolyásolják, mind nemzeti, mind országhatárokon túli viszonylatban.
Az előadásokat követően a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, amivel éltek is mind a közönség előtt, mind a rendezvény zárását követően.
A rendezvényt követően, a késői időpont ellenére gazdálkodóink és vendégeink még néhány órán keresztül folytatták a beszélgetést, tapasztalatokat cserélve, kapcsolatokat építve.









